2013. tavaszán alakult meg az ifjúsági csoportunk Attila atya vezetésével. Szombat esténként jövünk össze gimnazista, egyetemista fiatalok. Ezeket az estéket imádsággal, beszélgetéssel, zenéléssel, filmezéssel, olykor pizzázással, sütizéssel töltjük.
Az alkalmak középpontjába Istent helyezzük. Megosztjuk egymással gondolatainkat, hitünket, érzéseinket, élményeinket. A legtöbb ifjúsági találkozón, lelki napon ott részt veszünk.
Nagyon jó baráti kapcsolatot ápolunk a kiskunfélegyházi Salve Regina Ifjúsági Közösséggel.
Hétköznap is sokat vagyunk együtt. Vannak, akik egy iskolába járnak, de van, hogy együtt elmegyünk focizni, strandolni vagy csak éppen meglátogatjuk a másikat. Nagyon szeretünk együtt lenni, nevetni. Tudjuk, hogy mindig számÃthatunk egymásra!
Sok szeretettel várunk új érdeklődőket, fiatalokat, akik szeretnének egy jó csapatba tartozni, Istent megismerni és új barátokat szerezni!