Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Budapest 2020. szeptember 13-20.

A nemzetközi programsorozat célja az Eucharisztia megismerésének és tiszteletének elmélyítése. Az alkalom találkozás Jézus Krisztussal és egymással, így a katolikus keresztények tanúságot tesznek Isten szeretetéről a világ felé.

Események:

  • Ünnepi szentmisék ( Puskás Stadion, Kossuth tér, Hősök tere )
  • Gyertyás eucharisztikus körmenet
  • Országos elsőáldozás
  • Koncertek, filmek, színházi előadások
  • Tanítások, tanúságtételek a világ minden tájáról
  • Nyitott templomok
  • Programok fiataloknak, családoknak

Szimbóluma: Missziós kereszt

Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása a 2007-ben készült tölgyfa kereszt. Közel 3 m magas, bronz borításokkal díszített. Leveles-indás mintázatában az ősi magyar életfamotívum jelenik meg. A kereszt hordozza szentek ereklyéit is. Rómában a magyar püspökök látogatása alkalmával 2017. novemberében Ferenc pápa megáldotta.

 

A kereszt vendége volt a mi templomunknak is. Örömmel ismerkedtünk meg vele,  imádkoztunk mellette az Eucharisztikus Kongresszus ünnepért, és a világ lelki megújulásáért.

 

IMA

Mennyei Atyánk, minden élet forrása! Küldd el Szentlelkedet,
hogy az önmagát értünk feláldozó, és az Oltáriszentségben velünk levő
 Krisztust felismerjük, és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése
egész hívő közösségünk, fővárosunk, népünk, Európa és
a világ lelki megújulására szolgáljon!

Amen.

Megszakítás