- A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a kalocsai születésű, római katolikus vőlegény Romsics Márk, Romsics Imre és Biró Ibolya fia, valamint a kiskunhalasi születésű, evangélikus menyasszony Krizsán Éva, Krizsán Lajos és Krizsán Éva lánya között. Kérem a kedves Testvéreket, imádkozzunk a házasulandó párért, akik jövő hét szombaton kötnek házasságot templomunkban!
- Igény esetén sírszentelést végzünk november 1-jén 10 órától az evangélikus köztemetőben és délután a fél 3 órakor kezdődő temetői igeliturgia után, 15 órától a katolikus temetőben. Akik szeretnék elhunyt Szeretteik síremlékét megáldatni, tisztelettel kérem, jelezzék hivatali időben a Plébánián október 29-ig!
- Közeledik az év vége. Köszönöm azoknak,akik már befizették egyházi önkéntes hozzájárulásukat („egyházi adó”). Aki még nem rendezte, kérem, tegye meg hivatali időben a Plébánián, átutalással vagy sárga csekken történő befizetéssel.
- Isten éltesse a jövő héten házassági évfordulójukat, születés- és névnapjukat (Nándor – Vendel – Orsolya – Előd – Gyöngyi – Salamon – Blanka, Bianka – Dömötör) ünneplő kedves Testvéreket!
„A kormányzás felelősségét viselőknek a feladata, hogy harmonikus és békés civil társadalmakat építsenek. Ezt mindenekelőtt azzal lehet megtenni, hogy a férfi és a nő stabil szövetségén alapuló családba fektetünk be, „mely bár kicsi, mégis valódi, minden civil társadalmat megelőző társas közösség” (XIII. Leó: Rerum novarum enciklika [1891. május 15.],9).” XIV. Leó pápa a diplomatáknak 2025. május 16.