Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2025. május 5-11.

  1. Énekkari próbák jövő héten hétfőn az esti szentmise után és csütörtökön az esti igeliturgia után a közösségi teremben lesznek.
  2. Köszönöm a Testvéreknek az Oltáriszentség őrzésének vállalását a hónap első péntekén; illetve a héten történt takarítási feladatokhoz kapott sok-sok segítséget.
  3. Isten éltesse a jövő héten házassági évfordulójukat, születés- és névnapjukat (Mónika, Flórián – Györgyi – Ivett, FridaGizella, BendegúzMihályGergelyÁrmin, PálmaFerenc) ün­nep­lő ked­­ves Testvéreket!

ISTEN ÉLTESSE AZ ÉDESANYÁKAT!

ISTEN OLYAN, MINT EGY ANYA A GYERMEKÉVEL „Mint amikor egy anya a térdére ülteti és megsimogatja gyermekét, úgy tesz az Úr velünk is. Ez a hatalmas gyengédség az, ami nagy vigaszt nyújt nekünk. „Mint a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket…” (Iz 66,13). (…) Ne féljetek, mert az Úr maga a vigasz, a gyengédség. Az Úr az Atya, aki azt mondja, olyan gyengéd lesz velünk, mint egy anya a gyermekével.” Ferenc pápa – Homília, Szent Péter bazilika 2013. 07. 07.

Megszakítás