Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2024. október 28. – 2024. november 3.

  1. Jövő hét hétfőn (28-án) 18 órakor a közösségi teremben énekkari próba lesz.
  2. Igény esetén sírszentelést végzünk november 1-jén 10 órától az evangélikus köztemetőben és délután a fél 3 órakor kezdődő temetői igeliturgia után, 15 órától a ka­to­likus temetőben. Akik szeretnék elhunyt Sze­retteik síremlékét megáldatni, tisztelettel kérem, jelezzék hi­vatali időben a Plébánián!
  3. Búcsúk elnyerésének feltételei halottak napja időszakában
    Csak a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára teljes búcsút nyerhet az a hívő,
    – aki november 1-től 8-ig áhítatos lélekkel temetőt látogat és imádkozik az elhunytakért (Bú­csúk kézikönyve 29. pont 1. § 1°) (nyolc teljes búcsú nyerhető el nyolc nap alatt), vagy
    – aki Halottak napján, november 2-án templomot vagy kápolnát áhítattal meglátogat és egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik (uo. 2°)
    Továbbra is érvényben van a teljes búcsú elnyeréséhez a szentségi gyónás, a szentáldozás és az imádság a Szentatya szándékára, mint általános feltétel. A pápa szán­dékára végzett ima lehet például
    – egy Miatyánk és egy Üdvözlégy, vagy
    – ahogy a pápai szertartásokon szokás, egy Miatyánk, egy Hiszekegy és egy Dicsőség.
  4. Isten éltesse a jövő héten házassági évfordulójukat, születés- és névnapjukat (Szabina, Szabrina, Antonietta – Simon, Szimonetta, Szimóna – Nárcisz, Zénó, Melinda – Alfonz, Zenóbia, Stefánia – Farkas, Cseke – Marianna – Achilles, Tóbiás, Bogdán – Győző, Hubert, Bálint) ün­nep­lő ked­­ves Testvéreket!
Megszakítás