1; A következő héten, kedden, csütörtökön és pénteken nem lesz szentmise templomunkban.
2; Akik jelentkeztek az egynapos kirándulásra, július 30-ra, tisztelettel kérjük, hogy péntek reggel 5:15-kor legyenek a kiskőrösi buszállomáson, mert fél hatkor a busznak el kell indulnia. Időjárásnak megfelelő öltözék, egész napra inni és ennivaló legyen mindenkinél.
3; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet Szedmák János és Turi Adrienn között. Kérjük, a kedves testvéreket imádkozzanak a fiatal párért, akik szombaton kötnek házasságot templomunkban.
4; Augusztus 1-én, vasárnap, délután 5 órakor lesz templomunkban Babucsikné Zeikfalvy Anna 1Kor 4,7 című könyvének bemutatója. Szeretettel hívjuk a kedves testvéreket erre az alkalomra.
5; Augusztus 13-án, pénteken egynapos kirándulást szervezünk Esztergomba. A részletes program a hirdetőtáblán lévő plakáton olvasható. Jelentkezni csak a plébánián lehet az útiköltség befizetésével augusztus 1-e, vasárnap estig.
6; Hálásan köszönjük a szentségimádás alkalmával adott segítséget, a felajánlott virágokat és a templom díszítésében nyújtott segítséget.
7; Isten éltesse a születésnapjukat, névnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplő kedves testvéreket.
8; Szent Anna legédesebb anya és nagymama, te légy gyermekeink és unokáink pártfogója! Rád bízzuk, anyai szeretetednek adjuk át őket. Járd ki számukra mindazt, ami itt a földön szükséges nekik, és lelkük javát szolgálja. Esdj ki mindnyájunknak szívbéli szeretetet Isten és embertársaink iránt, és óvd meg őket a bűntől, őrizd meg tisztának valamennyiüket!
Ne engedd, hogy rossz példát mutassanak másoknak, és bennünket is óvj meg attól, hogy mi mutassunk rossz példát nekik! Esdekeld ki, hogy gyermekeink Isten és felebarátaik szeretetében neveljék unokáinkat, és állj mellettük, hogy velük együtt ők is elnyerhessék majd az örök üdvösséget. Ámen.