Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2020. szeptember 7-13.

1; Most vasárnap a délelőtti szentmise után tisztelettel várom az elsőáldozó gyerekek szüleit egy megbeszélésre. Az esti szentmise után csendes, egyéni szentségimádás lesz a templomban, melyre mindenkit szeretettel hívunk.

2; Szeretettel várjuk a plébánián,kedden este 7 óráraa bérmálásra készülő felnőtteket.

3; Szeptember 12-én, szombaton Szent Imre gyalogos zarándoklat indul hajnal 4:45-kor Soltvadkert-Selymesről. 33 km végén Soltszentimre, Csonka-torony az úti cél. Mindenkit szeretettel hívnak a szervezők, részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

4; Szombaton délelőtt 9 órára szeretettel várjuk az elsőáldozó gyerekeket a templomba, ahol közösen készülünk az első szentáldozásra. A közös felkészülésünk délután 4 óráig fog tartani.

5; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a szegedi születésű Prágai András Milivoj római katolikus vőlegény, Prágai András Mihály és Gyovai-Döme Rózsa Mária fia és a budapesti születésű Kövesi Andrea római katolikus menyasszony, Kövesi Péter Tibor és Lenkei Ágnes leánya között. Kérem a kedves testvéreket, imádkozzanak az ifjú párért.

6; Szeptember 12-én, szombaton nyitott templomok éjszakáját tartunk, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket. Az esti szentmise után ifj. Turán István tart előadást templomunkról, egyházközségünkről. Majd torony és templompadlás látogatás, orgonaismertetés, templomi kvíz, kötetlen beszélgetés várja a kedves testvéreket.

7; Szeptember 13-án, vasárnap délelőtt 8, 10 és este 6 órakor lesznek szentmisék. (Az MKPK rendelkezése értelmében a következő vasárnapokon is ez a miserend lesz.) A délelőtti szentmise tanévnyitó és elsőáldozás, melyre nagy szeretettel hívjuk az elsőáldozók családtagjait és a hittanos gyerekeket. A kedves testvérek lehetőség szerint a reggeli és az esti szentmisén vegyenek részt.

8; Szeptember 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a bérmálási szentmisénk. Délután fél 5-től Boráros Imre Kossuth-díjas színművész előadó estje lesz templomunkban Felvidéki magyarok litániája címmel, melyre mindenkit szeretettel hívunk.

9; Hálásan köszönjük mindenkinek a templomunkban látható Kunhegyesi Feró kiállítás létrejöttében nyújtott segítséget. Tisztelettel kérnénk a testvéreket, legyenek továbbra is segítségünkre, hogy minél többen megtekinthessék az alkotásokat. Akik tudnak a hétköznapok délelőttjein 1-1 óra templomőrzést vállalni a következő 2 hétben, szíveskedjenek jelentkezni a sekrestyében.

10; Hálásan köszönjük a templom díszítésére felajánlott virágokat és a díszítésben nyújtott kimagasló segítséget. Köszönjük a terményoltárra felajánlott adományokat, az oltár elkészítésében nyújtott segítséget. Köszönjük a szentségimádási ügyelet alkalmával nyújtott szolgálatot.

Megszakítás