Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2020. november 30. – 2020. december 6.

1; Adventi időszakban hétfőtől – péntekig hajnal 6 órakor lesznek a roráté szentmisék, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket. A szentmisék utáni közös agapé az idei évben elmarad.

2; Csütörtökön lesz Xavéri Szent Ferenc ünnepe, ezért a hajnali szentmise után közösen kisétálunk a temetőkápolnánkhoz, ahol köszöntjük a kápolna védőszentjét.

3; Pénteken reggel 7 órától délután 4 óráig egyéni szentségimádásra lesz lehetőség a közösségi teremben. Akik tudnak egy-egy óra felügyeletet biztosítani, tisztelettel kérjük, jelentkezzenek a sekrestyében. Délután 4 órától a templomban lesz közös szentségimádás.

4; Elsőszombat lévén, délután fél 5-től a litániával köszöntjük a Szűzanyát, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.

5; Szent Miklós püspök látogatása alkalmából, jövő vasárnap a délelőtt 10 órai szentmisére külön szeretettel hívjuk a gyerekeket. Szintén jövő vasárnap az esti szentmise után csendes szentségimádás lesz a templomban, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.

6; Hétfőn és szerdán, 8-12 óra közötti irodaidőben a plébánián vásárolhatók: lelki könyvek, szentírás, különféle ajándékok, kalendáriumok, falinaptárak.

7; Akik szeretnék tartós élelmiszerrel támogatni szegényebb testvéreinket, december 15-ig leadhatják adományaikat a sekrestyében vagy a plébánián.

8; Mivel az idei évben a plébánia konyháján nem tudunk közös mézeskalács készítést rendezni, viszont a karácsonyfánkat szeretnénk majd feldíszíteni, így jött a következő gondolat: aki odahaza családilag készít mézeskalácsot és erről megoszt a plébánia facebook csoportján egy-két képet, valamint néhány mézeskalácsot felajánl nekünk, azoknak hálánk jeléül név szerint és egy közös tablókép formájában is köszönetet mondunk.

9; Hálásan köszönjük a templom adventi színekbe öltöztetését, az adventi koszorú felajánlását, elkészítését, a jövő évi előjegyzési napló elkészítését. Hálásan köszönjük a múlt vasárnapi perselyadományaikat, mellyel a katolikus karitász munkáját támogatták.

10; Isten éltesse a november hónapban születésnapjukat, névnapjukat, házassági évfordulójukat ünneplő kedves testvéreket.

Megszakítás