1; Aki szívesen vállalja, hogy egy meghatározott imádságot nagyböjt minden napján elmond városunkért, azt tisztelettel kérjük, hogy a szentmise végén a Szent Antal szobornál lévő térképen jelölje be, hol lakik és vegye el az imalapot. Hálásan köszönjük minden csatlakozó lelki szolgálatát, amivel imahálót borít a város fölé.
2; Most vasárnap az esti szentmise után csendes szentségimádás lesz a közösségi teremben, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.
3; Kedden és pénteken az esti szentmise után keresztúti ájtatosság lesz, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.
4; Pénteken reggel 8 órától délután 4 óráig egyéni szentségimádásra lesz lehetőség a közösségi teremben. Akik tudnak egy óra felügyeletet vállalni, szíveskedjenek jelentkezni a sekrestyében. Mindenkit szeretettel hív a Szentségi Jézus. Pénteken délután 4 órától közös szentségimádás lesz a templomban, amelyen a nagy kilenceddel készülünk az Eucharisztikus Kongresszusra. Pénteken az esti szentmise előtt és után is lehetőség lesz a szentgyónásaink elvégzésére.
5; Szombaton délután 1 órára jegyes oktatásra hívjuk azokat a fiatal párokat, akik az idei évben kívánnak templomunkban házasságot kötni.
6; Szombaton este 6 órára szeretettel várjuk ökumenikus ifjúsági találkozóra a baptista közösségi házba a középiskolás fiatalokat, különösen is a bérmálkozásra készülőket, illetve minden 7-8. osztályost. Az est meghívott előadója Eric Barett, előadásának címe: Van-e olyan bolygó, ahol jobb az élet, mint a Földön?
7; Jövő vasárnap szeretettel várjuk az elsőáldozókat a 9 órai szentmisére, és az utána következő előkészítő alkalomra. Jövő vasárnap az esti szentmise után megbeszélést tartunk a templomban, mindazok részére, akik jelentkeztek a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra.
8; Szeretettel köszöntjük Ignácz Péter kántor urat kiskőrösi szolgálatának első évfordulója alkalmából.