Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. szeptember 2-8.

1; Szeretettel hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve „Uram, taníts minket imádkozni” címmel, 12 alkalmas szentségimádás iskoláját tartunk templomunkban kedden esténként. Az első alkalom szeptember 3-án, a héten kedden este 6 órakor lesz. Minden alkalom szentmisével kezdődik, amely után tanítás hangzik el és végül szentségimádással zárul.

2; A héten lesz szeptember hónap első pénteke, amely napon a szokott módon reggel 8 órától egyéni szentségimádás lesz a közösségi teremben. Akik tudnak segíteni egy-egy óra felügyelettel a szentségi Jézus őrzésében, tisztelettel kérném, jelentkezzenek a sekrestyében, előre is hálásan köszönjük. Délután 5 órától közös szentségimádás lesz a templomban, majd az esti szentmise.

3; Szeptember 7-én, szombaton hajnal 5 órakor Szent Imre gyalogos zarándoklat indul Soltvadkert-Selymestől Soltszentimréig. Részletek a hirdetőtáblában elhelyezett plakáton olvashatók, szórólapok elvihetők a kisasztalról. Mindenkit szeretettel hívnak a szervezők. Szintén ezen a napon, rövidített gyalogos zarándoklat indul szintén a Csonka toronyhoz Soltszentimréről délután 3 órakor. Ennek a programnak a plakátja is megtalálható a hirdetőtáblában.

4; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a dunaújvárosi születésű Hegedüs Sándor kereszteletlen vőlegény, Hegedüs Sándor és Gyönki Mária Julianna fia, valamint a komlói születésű Fodor Noémi római katolikus mennyasszony, Fodor Károly és Vasvári Éva leánya között. Tisztelettel kérem a kedves testvéreket, imádkozzanak az ifjú párért, hogy Isten áldása őrizze meg őket kölcsönös hűségben.

5; Szeretettel ajánljuk a kedves testvérek figyelmébe, hogy a jövő hétvégén lesz az akasztói templom búcsúja és az ehhez kapcsolódó rendezvények.

6; Tanévnyitó, gitáros szentmisénket szeptember 8-án, jövő vasárnap délelőtt 9 órakor tartjuk, melyre szeretettel hívjuk a tanuló ifjúságot, a szülőket és a pedagógusokat egyaránt.

Megszakítás