Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. november 18-24.

1; Szeretettel hívjuk férfitestvéreinket a plébánián tartandó következő imaalkalmunkra, most vasárnap az esti szentmise után.

2; Hétfőn este 6 órára szeretettel hívjuk a felnőtt szentségi felkészítőre járó testvéreket a plébániára.

3; Szeretettel hívunk mindenkit a szentségimádás iskolájának záró alkalmára, ami kedden este 5 órakor szentmisével, illetve Szent Erzsébet tiszteletére kenyérszenteléssel kezdődik itt a templomban.

4; Szerdán este 6 órakor folytatódik Közösségfejlesztés és hagyományőrzés című előadássorozatunk a közösségi termünkben, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.

5; Csütörtökön reggel 7 órakor indulunk a budapesti kirándulásra. Az érintett programok befogadóképessége, illetve a busz férőhelyi miatt, a póthelyekre jelentkezők most nem tudnak velünk jönni.Az útiköltséget a buszon kell majd befizetni. Mindenki hozzon magával inni és ennivalót, ha kell gyógyszert, megfelelő öltözéket. Körülbelül este fél kilenc magasságában érünk haza.

6; Pénteken reggel 8 órakor lesz szentmise.

7; Szombaton este 5 órakor gitáros szentmise lesz templomunkban, majd szentségimádási óra következik, amellyel mi is kapcsolódunk az Eucharisztikus Kongresszusra készülve a világméretű engeszteléshez.

8; Jövő vasárnap országos gyűjtést szervez egyházunk a karitász támogatása céljából. Adományaikat, illetve az elmúlt hetekben a templom díszítésére felajánlott virágokat is hálásan köszönjük.

9; Aki már befizette, annak hálásan köszönjük, aki még nem, azt tisztelettel kérjük, rendezze ez évi egyházi hozzájárulását.

Megszakítás