Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. május 20-26.

1; Most vasárnap, 10 órára szeretettel várom az elsőáldozásra készülő gyerekeket a templomba a következő közös felkészülési alkalmunkra.

2; Most vasárnap, délután 3 órakor lesz a kiskőrösi termálfürdő bejáratánál Dr. Rónaszéki Aladár tiszteletére készült szobor avatása, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

3; Péntek délután 2 órára, szeretettel hívom az elsőáldozókat és családtagjaikat az ünnep előtti szentgyónás elvégzésére, illetve a szertartás főpróbájára.

4; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a debreceni születésű Hegyi Attila római katolikus vőlegény, Hegyi István és Szántay Marianna fia, valamint a budapesti születésű Dr. Lupták Orsolya evangélikus menyasszony, Lupták György és Hanvay Mária leánya között. Kérem, a kedves testvéreket imádkozzanak az ifjú párért, hogy Isten áldása őrizze őket meg egymás iránti szeretetben.

5; Tisztelettel jelezzük a kedves testvéreknek, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának emlékére most szombaton, május 25-én, délután fél 6-kor a kiskőrösi katolikus temetőben közösen ültetünk egy fát, majd együtt besétálunk a templomba az esti szentmisére. Mindenkit szeretettel hívunk erre a közös élményre.

6; Az elsőáldozás jövő vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében lesz, melyre szeretettel hívjuk az elsőáldozókat és családtagjaikat, rokonaikat. Ezen a napon reggel 8 és este 6 órakor lesznek még szentmisék templomunkban.

7; Jövő vasárnap, május 26-án, 19 órakor Prokop Mária tart előadást Soltvadkerten a katolikus templomban, a néhai katolikus pap és festőművész Prokop Péter születésének 100. évfordulója alkalmából. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a szervezők.

8; Hálásan köszönjük a múlt vasárnapi perselyadományaikat, amellyel a papnevelés ügyét segítették. Isten fizesse meg mindenki jó szándékú adakozását.

Megszakítás