Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. június 24-30.

1; Az irodai szolgálat augusztus 30-ig, hétfőn és csütörtökön 08 és 16 óra között lesz.

2; Hétfőtől – a nyári szünet ideje alatt – hétfőn és kedden a szentmisék reggel 08 órakor lesznek.

3; Szeretettel hívják a kedves testvéreket június 25-én, kedden délután 5 órára, a kiskőrösi evangélikus temető hátsó bejáratánál található 1919-es Vértanúk Emlékművéhez egy közös megemlékezésre az áldozatok halálának 100. évfordulója alkalmából.

4; Tisztelettel jelezzük a kedves testvéreknek, hogy június 25-én, kedden este 6 órakor a kalocsai Főszékesegyházban hálaadó szentmisét mutat be Érsek atya püspöki székfoglalásának 20. évfordulója alkalmából. Mindenkit szeretettel hívnak.

5; A csütörtök este 6 órakor kezdődő hálaadó szentmisére szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.

6; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a budapesti születésű Torgyik Dávid római katolikus vőlegény, Torgyik István és Németh Erika fia, valamint a kiskunhalasi születésű Kemény Boglárka Anna római katolikus menyasszony, Kemény Ferenc és Judák Ildikó leánya között. Kérem a kedves testvéreket, imádkozzanak az ifjú párért, hogy Isten áldása őrizze őket hűségben és szeretetben.

7; Megfelelő időjárási viszonyok estén jövő szombaton, június 29-én este 10 órakor fáklyás szentmise lesz a plébánia udvarán. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Ezen a napon másik szentmise nem lesz.

8; Jövő vasárnapi Péter-fillér perselyadományaikkal a Szentatya karitatív munkásságát támogathatják. Adományaikat előre is hálásan köszönjük.

9; Hálásan köszönjük mindenkinek a támogatását, felajánlását, szolgálatát, amellyel az ökumenikus családi napon, illetve most az úrnapja alkalmából segítségünkre voltak.

Megszakítás