Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. július 8-14.

1; Most vasárnap délután 5 órára szentségimádásra hívjuk a kedves testvéreket a templomba.

2; Hálásan köszönjük a Péter-fillér perselyadományaikat, a Bárka táborés a hittan tábor vezetőinek, önkénteseinek, szülőknek, nagyszülőknek mindennemű támogatását, segítségét.

3;  József atya sok szeretettel várja mindazok jelentkezését, akik szívesen részt vennének egy erdélyi körúton augusztus 12. és 17. között. A hat nap öt éjszakás kirándulás részletes leírását a templomi hirdetőtáblán találhatják.

4; Akik jelentkeztek a szeptember 26-29. közötti csehországi kirándulásra, azoknak tisztelettel jelezzük, hogy szíveskedjenek július 15-ig előlegként a 150 eurot befizetni. Időben fogjuk majd azt is jelezni, hogy augusztusban melyik napon lesz az esti órákban egy közös megbeszélés.

5; Néhány jó tanács a boldogabb kapcsolatok megvalósítására:

Akkor is mosolyogj, ha a másik nagyon unalmas! 
Mindig mutass érdeklődést a másik munkája és tervei iránt! 
Soha ne hagyd felelet nélkül a többiek egyetlen kérdését sem! 
Szeretettel fogadd rokonaidat, barátaidat! 
Elismeréssel nyilatkozz embertársaidról, soha ne bíráld őket mások füle halltára! 
Családtagjaid házkörüli munkáját mindig értékeljed! 
Családtagjaidat minél többször örvendeztesd meg apró figyelmességgel! 
Házastársad rokonait olyan szeretettel fogadd, mint sajátjaidat! 
Szívesen főzd családtagjaid kedvenc ételeit! 
Ne feledkezz meg a szomszédságban betegeskedő idősekről! 
Az apróbb nézeteltéréseket ne sokáig tartsd számon! 
Akármilyen fáradt vagy, ne panaszkodj kimerültségről! 
Akkor is maradj otthon, ha nagyon vonz a baráti kör! 
Érdeklődj gyermekeid nevelkedéséről, kérdezd ki az iskolába járókat, ügyelj vallási életükre! 
Szívesen menj piacra és boltba feleségeddel, vagy helyette! 
Ne felejtkezz meg házastársad születés-, névnapjáról, házassági évfordulótokról! 
Ha jó az ebéd, dicsérd meg, ha sós, bölcsen hallgass! 
Ne csinálj tréfát sohasem házastársad rovására! 
Ne feledkezz meg a szegényebb rokonokról! 
A másoktól kapott segítséget, szolgálatot, figyelmességet mindig nyilvánosan köszönd meg! 
Lehetőség szerint uralkodj magadon! 
Gondoskodj házastársad pihenéséről is!

Megszakítás