1; Most vasárnap az esti szentmisére mindenki hozza magával a családi Szentírást, hogy közös imádság keretében kérhessük a Szentlélek segítségét annak tanulmányozásához. Erre az esti szentmisére és az utána lévő megbeszélésre, kötetlen találkozásra szeretettel hívjuk a Vándor Evangélium imaközösségek már meglévő és a jelentkező új tagjait.
2; Október 1-től, vasárnap és hétköznap is az esti szentmisék 5 órakor kezdődnek. A szentmisék után pedig köszöntve a Szűzanyát, közösen imádkozzuk a rózsafüzért.
3; Kedden az esti szentmise után, szeretettel hívjuk a kedves testvéreket egy beszélgetésre, melyen közösen mélyíthetjük vallási ismereteinket.
4; Csütörtökön este 7 órakor indul a felnőtt szentségi felkészítő, azon kedves testvéreknek, akik korábban nem részesültek a keresztség szentségében, vagy nem voltak elsőáldozók, bérmálkozók, illetve azok részére, akik szeretnének a katolikus hitre térni. A plébánia főbejáratánál, a Tomori utca felől szeretettel várjuk őket.
5; Pénteken reggel 8 órától délután 4 óráig szentségimádás lesz, a plébánia Rákóczi utca felöli közösségi termében, melyre mindenkit szeretettel hívunk. Akár csak néhány percre is, de jöjjenek be és kérjék az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus kegyelmi segítségét életükhöz. Akik tudnak egy-egy óra felügyeletet vállalni, tisztelettel kérjük, jelentkezzenek a sekrestyében. Előre is köszönjük szépen. Ezen a napon délután 4 órától a templomban lesz közös szentségimádás.
6; A tavalyi évhez hasonlóan jövő szombaton 53 nővel, jövő vasárnap pedig 53 férfival szeretném az arany rózsafüzért közösen elimádkozni az esti szentmise után. Mindenkit tisztelettel bátorítok és hívok, csatlakozzon hozzánk és iratkozzon fel a sekrestyében. Csak egyetlen Üdvözlégy elimádkozásával óriási örömet szerezhetnek Máriának, és lelki élményt egymásnak. Előre is köszönöm.
7; Az idei évben október 20-án, szombaton lesz az Egyházközségi Bálunk, melyre mindenkit szeretettel hívunk a Fortuna étterembe, ahol finom vacsora, vidám műsor, Szekeres Mihály talpalávalója vár minden kedves vendégre. A bál 5.000Ft/fő bevételével a temető hátsó kerítésének költségeit támogatják, amit előre is hálásan köszönünk. Az étterem eltekint a bérleti díjtól, viszont az ő bevétele a helyben vásárolt italok költsége, tisztelettel kérjük ehhez alkalmazkodva csatlakozzanak a rendezvényhez. Tombola felajánlásokat és a vacsora utáni süteményeket szeretettel elfogadjuk.
8; Szeretettel köszöntjük a születésnapjukat, névnapjukat, házassági évfordulójukat ebben a hónapban ünneplő kedves testvéreket. Isten éltesse őket.