1; Most vasárnap országos gyűjtés van a missziók javára. Adományaikat előre is hálásan köszönjük. Szeretettel várom az első gyónásra készülő gyerekeket most és a jövő vasárnap is a 9 órai szentmisére, és az azt követő felkészítőre ide a templomba. Most vasárnap van Szent II. János Pál pápa liturgikus ünnepe, ezért ma délután engesztelő imaalkalomra hívjuk a kedves testvéreket. 14 órától a pápa lelkiségének ismertetése, majd litánia, irgalmasság rózsafüzér. Rövid szünet után szentségimádás és Tápai Péter atya újmiséje.
2; Hétfőn 16:15-kor kezdjük a rózsafüzért imádkozni, majd 5 órakor a szentmise lesz, amelyet az 1956. október 23-i forradalom alkalmából nemzetünkért mutatjuk be. A városi megemlékezés a szentmise után a kopjafánál folytatódik, amelyre szeretettel invitálunk mindenkit.
3; Pénteken reggel 8 órakor lesz a szentmise és a rózsafüzér. Megértésüket köszönöm.
4; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a kecskeméti születésű Szebellédi Csaba római katolikus vőlegény, Szebellédi Csaba Miklós és Pagács Szilvia fia, valamint a kiskunhalasi születésű Rohoska Noémi római katolikus menyasszony, Rohoska Sándor és Jáborka Klára leánya között. Imádkozzunk az ifjú párért, hogy Isten áldása őrizze őket meg kölcsönös szeretetben.
5; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a kiskunhalasi születésű Opauszki Sándor evangélikus vőlegény, Opauszki Sándor és Szentgyörgyi Ilona fia, valamint a székelyudvarhelyi születésű András Annamária római katolikus menyasszony, András Tibor és Ötvös Cecília leánya között. Imádkozzunk az ifjú párért, hogy Isten áldása őrizze őket meg kölcsönös szeretetben.
6; Jövő vasárnap ne felejtsék el: óraállítás. szintén jövő vasárnap délután 4 órától szentségimádási óra lesz a Vándor Evangélium Közösség vezetésével.
7; Nagyon szeretném október 28-án, szombaton az esti szentmise után 53 nővel, és 29-én, vasárnap szintén az esti szentmise után 53 férfival közösen elimádkozni az arany rózsafüzért. Tisztelettel kérném, akiknek ez a 40 perc még nincs betáblázva, iratkozzanak fel és vállalják, hogy itt a templomban egyetlen Üdvözlégy Máriát elimádkoznak.
8; Szeretettel hívjuk az elmúlt évben elhunyt testvéreink hozzátartozóit november 1-én, szerda este 5 órára, egy közös megemlékező szentmisére ide a templomba.
9; Akik szeretnék családtagjaik újonnan készült síremlékét megszenteltetni, szíveskedjenek október 29-e, vasárnap estig jelentkezni. November 1-én 10 órától az evangélikus temetőben, délután 2 órától pedig a katolikus temetőben végezzük a sírszenteléseket.