1; Most vasárnap délután 4 órától szentségimádási óra kezdődik itt a templomban, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket.
2; Hétfőn este 6 órakor a Kecel Beltéri templomban, Kocsis Fülöp görög katolikus érsek atya tart előadást, melyre szeretettel invitálom a kedves testvéreket. Részletes plakát a hirdetőtáblán olvasható.
3; Nagyböjtben kedden és pénteken az esti szentmisék után keresztúti ájtatosságot végzünk, melyre mindenkit szeretettel hívunk.
4; Pénteken az esti szentmise és a keresztúti ájtatosság után tartja következő imaalkalmát a Kármelita csoport, melyre mindenkit szeretettel hívnak.
5; Szombaton délután 4 órára, szeretettel hívjuk a 30 és 50 év közötti házaspárokat gyermekeikkel együtt közös találkozásra, imádkozásra a plébánia közösségi termébe.
6; Szombaton az esti szentmise keretében kezdjük imádkozni a Szent József kilencedet, mellyel templomunk legnagyobb ünnepére készülünk. Az idei évben Szent József liturgikus ünnepe március 20-án, hétfőn lesz. Ezen a napon este 5 órakor tartjuk a búcsúi szentmisét és körmenetet, melynek főcelebránsa Gyulay Endre, nyugalmazott szeged-csanádi püspök atya lesz. Mindenkit nagy szeretettel hívunk erre a szép eseményre.