1; Szilveszter éjszakáján, fél 12-től közös imádságra hívjuk azokat a kedves testvéreket, akik az Úr Jézus jelenlétében szeretnének átlépni az újesztendőbe.
2; Január 1-től minden vasárnap, délelőtt 9 órakor és este 5 – illetve nyáron este 6 – órakor lesznek a szentmisék.
3; Január 1-je, Szűz Mária, Isten Anyja parancsolt, kötelező főünnep. Ezen a napon délután fél 5-től, közös imádsággal köszöntjük az Úr Jézust és az Ő édesanyját, Máriát.
4; Január 6-a Vízkereszt főünnepe, elsőpéntek. Délután 4 órától szentségimádási óra lesz, az esti szentmise keretében pedig a napkeleti bölcsekkel együtt róhatjuk le imádásunkat Jézus előtt.
5; Érsek atya január 6-án, este 5 órakor nyitja meg a Kalocsai Főszékesegyházban az egyházmegyénkben meghirdetett Szent László és Szent Asztrik évet, amelyre szeretettel hívja a kedves híveket.
6; Elsőszombaton délután fél 5-től a litániával köszöntjük a Szűzanyát.
7; Akik vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan szeretnék otthonaikat megszenteltetni, szíveskedjenek időpont egyeztetésre jelentkezni.
8; Akik szeretnének részt venni az idei Csíksomlyói búcsún, az ezzel kapcsolatos információkat a hirdetőtáblán lévő plakáton olvashatják.
Isten áldásában gazdag, boldog újévet kívánok mindenkinek.