Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2017. április 17-23.

1; Húsvét vasárnap reggel 8, délelőtt 10 és este 6 órakor lesznek szentmisék. Akik szeretnék a családjuk húsvéti eledeleit megszenteltetni, vasárnap a reggel 8 órai szentmisére hozzák magukkal.

2; Húsvét hétfőjén csak délelőtt 9 órakor lesz szentmise.

3; Pénteken az esti szentmise után húsvéti stációra hívjuk a kedves testvéreket. A feltámadás és a mennybemenetel közötti eseményeket elmélkedjük, imádkozzuk végig itt a templomban.

4; Szombaton reggel 9 órára, szeretettel hívom az elsőáldozásra készülő gyerekeket ide a templomba, a következő szentgyónásuk elvégzésére. Valamint jövő vasárnap a 9 órai szentmisére, és az azt követő elsőáldozási előkészítőre.

5; Jövő vasárnap délután 5 órától irgalmasság órájára hívjuk a kedves testvéreket.

6; Hálásan köszönöm a kántor úrnak szerteágazó segítségét, amivel igyekezett a húsvéti ünnepünket méltóságteljessé tenni. Köszönjük a templom takarításában nyújtott segítségüket. Köszönjük az énekkarnak, a ministránsoknak, a segédkezőknek a szolgálatát, a liturgia szebbé tételét. Köszönjük szépen a templom virágozásához felajánlott adományaikat. Köszönjük szépen a húsvéti eledeleket.

7; Május 3-án, szerda este 7 órakor a Budapesti Fesztivál Zenekar „A Bach-kantáták hazatalálnak” címmel ad koncertet templomunkban, amely eseményre szeretettel hívok mindenkit.

8; Lehetőség van még csatlakozni a június 2-5 között tartó Csíksomlyói zarándoklatra, amely Kiskőrösről indul. Akit érdekel, annak tudunk adni teljes programot tartalmazó szórólapot a sekrestyében.

 

A FELTÁMADT KRISZTUS ÁLDÁSÁBAN GAZDAG HÚSVÉTI ÜNNEPET KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Megszakítás