Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2016. szeptember 19-25.

1; A Szakrális Művészetek Hete alkalmából szeptember 20-án, kedden az esti szentmise után „A festészet – szent öröm” címmel nyílik kiállítás itt a templomban Molnár – C. Pál alkotásaiból. Mindenkit szeretettel hívunk.

2; Akik jelentkeztek a szerdai Zirci zarándoklatra, reggel háromnegyed 6-ra legyenek a kiskőrösi templom előtt, onnan egy kisbusz fogja átvinni őket Akasztóra.

3; Pénteken kivételesen reggel 8 órakor lesz szentmise. Pénteken este 6 órakor, a plébánia közösségi termében tartja imaalkalmát a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Imaközösség, ahová mindenkit szeretettel hívnak.

4; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a kiskunhalasi születésű római katolikus vőlegény Kiss-Berdó Ákos, Kiss-Berdó József és Verebélyi Marianna fia, valamint a bajai születésű református menyasszony Konkoly Anna, Konkoly Péter és Schleicher Anna leánya között. Kérem a kedves testvéreket, imádkozzanak az fiatal párért.

5; Jövő vasárnap:

  • 1000 tanévnyitó gitáros szentmise,
  • 1700 közösen olvassuk Isten Igéjét,
  • 1900 Vándor Evangélium Közösség tagjainak összejövetele.

6; Akik szeretnének eljönni október 1-én, az idei Nagymarosi Találkozóra, szíveskedjenek 2000Ft befizetésével feliratkozni a sekrestyében vagy a plébánián.

7; Hálásan köszönöm a Tátrai főorvos úrnak a templom oszlopain lévő gipsz angyalok felújítását, az illetékeseknek a felajánlott terményeket, a Kántor úrnak és a Tóth Ricsinek az oltár elkészítését.

Megszakítás