Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2016. augusztus 15-21.

1; A jövő héten is a hétköznapi szentmisék reggel 8 órakor lesznek.

2; Holnap délután 4 órakor indulunk a templom előtti térről, a kalocsai Főszékesegyház búcsújára.

3; Pénteken este 6 órakor Kármelita imaóra lesz a plébánia közösségi termében.

4; Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén délelőtt 10 órakor kezdődik a városi megemlékezés. A szokott módon: szentmise majd a köszöntő beszéd, valamint a kenyér- és a borszentelés. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

5; Jövő vasárnap délelőtt 10 órakor mutatja be Marton Gábor, keceli születésű újmisés atya, első szentmiséjét itt a kiskőrösi templomban. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

6; Az akasztói egyházközség Veszprémbe és Zircre szervez zarándoklatot. 10 hely van az autóbuszon, akik szeretnének csatlakozni a csoporthoz, jelentkezzenek nálunk a sekrestyében.

7; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a kiskunhalasi születésű római katolikus vőlegény Kovács Csaba, Kovács Imre és Topolai Edit fia, valamint a kecskeméti születésű evangélikus menyasszony Dózsa Ildikó Zsófia, Dózsa Péter és Viczián Ilona leánya között. Kérem a kedves testvéreket imádkozzanak az ifjú párért.

Megszakítás